A harcsák iránti érdeklődésemet két embernek köszönhetem.

Az egyik, apám, aki a 30as évek vége felé született. Sajnos már nem lehet közöttünk. Az állatokat, természetet, sportot, szerető embert, az úr magához szólította, 60-s évei derekán. Ő sokat mesélt gyerek korában, diákéveiben megtörtént horgász kalandjairól. A kifogott és csak megakasztott harcsáiról, amit a tőrpengés, vagy bambuszos tároló orsós pecabotokkal követett el. A másik ember hála Istennek közöttünk van. Gyerekkorom óta egy udvarban, egy lépcsőházban laktam vele, míg meg nem nősültem és elköltöztem. Tőle tanultam meg a hálók kötését, a halak fajtáját. Sőt első német szavaimat is neki köszönhetem. Ő mutatta meg az evező helyes tartását, használatát. Ő, mutatta meg a folyót belülről a vízről. Ami teljesen más, mint a partról. A sok kifogott hal közül, azt is megmutatta, amelyik három hálóját tett tönkre, de végül mégis megfogta. Ez a sok hal közül az egyik egy kb.60-70. kg közötti harcsa volt. Amelyet a város halértékesítő boltjában ki is állítottak fényes nappal megtekintésre. Az elejtője, Szalkai Józsi-bácsi „a halász”. Józsi bácsi és apám meséit hallgatva, a misztikus halakról a nagyra növő sok horgászt megcsúfoló harcsákról arra ösztönzött, hogy én is megpróbáljam őket becserkészni. Nálam jobban csak ősöm szeretett harcsázni. Apámmal néha-néha elmentünk egy-egy közös horgászatra, ami egy kisebb majálisra hasonlított ilyenkor. Összejött a család a vízparton. Kempingezéssel egybekötött hosszú hétvége a család és barátok társaságában. Ezek előtt már napokkal ment a tervezés. Hova megyünk, milyen helyet válasszunk, milyen halra horgásszunk, mi lesz a kaja? Aztán jött a péntek kocsival kihurcolkodás, a színhelyre, ami a Samu kanyar volt, a Kettős-Körösön. Táborhelyépítés, mobil WC, állítás, hűtőkamra készítés. Tűzifa összehordása, a fák közül. Közben beszélgettünk a faterral, hogy igazítsuk ki a horgászhelyet. Ki melyik oldalon horgászik? Egyszer csak rátapintott a lényegre. Fiam én estére harcsázok! Jó mondtam, van pióca, lóbogár, kishalat meg fogok. Á az nem kell! Hoztam én magamnak más csalit. Mi az ? Kérdeztem fejem felkapva az új hírre. Három napos büdös csirkebél. Micsoda? Kérdeztem. Igen folytatta egyik ismerősömtől halottam, minél büdösebb annál jobb. Ezt neki nem volt nehéz előállítani, mivel a tenyésztett állatai között volt sok húsevő is. Róka, görény, nerc, kutya,, macska. Az élelmet pedig szigorú állatorvosi felügyelet mellett engedéllyel szerezte be a környék baromfi telepeiről. Az elhullott baromfit feldolgozta, lehűtötte és ezzel etette az állatokat. Így nem okozott gondot félre tenni a csirke belsőséget. És hol a csali? Kérdeztem. A kocsiban megnézzük? Erre oda vezetett a Trabi combi hátuljához és elővett egy csavaros befőttes üveget, ami tele volt zöldes színben játszó csirke belsőséggel. Itt van, szagold meg! Lecsavarta a kupakot és. ÚÚÚ, ez kemény mondtam egy méterre az üvegtől. Olyan büdös volt a szaga, hogy rá lehetett volna könyökölni. Na milyen? És azzal visszazárta az üveget. Nagyon kemény, válaszoltam és távolodtam a kocsitól friss levegőért. Közben a lányok a sátrak körül ténykedtek kb. öt méterre a kocsitól. Orrukat egyszerre, mint a vadászkutyák a levegőbe emelték és szimatoltak. A sátor körül kezdtek vizsgálódni és amikor odaértem azt mondták. Nézzek már körül én is, nem e könnyített valamelyik horgász itt olyan büdös van. Á dehogy csak a csali ilyen büdös, válaszoltam és indultam kialakítani a horgászhelyet. Alkonyat előtt már készen volt a tábor, a horgászállás, botok előkészítve, minden a helyén, A lámpák is beélesítve és elkezdtünk csalizni. Az öreg horgász rám bízta a bot kollekciómból  kiválasztott bot felszerelését, én tudom, mi hol van hozzá. De nagy horog legyen ám rajta! Hívta fel a figyelmemet. A bot százgrammos volt ötvenes orsó, rajta ötvenes zsinór a súly kanálba öntött ólom és nagy hármas horog oldalelőkén. Na erre akaszthatja a csodacsalit, gondoltam. A sok elfoglaltság miatt előtte elég régen nem horgászott a fater. Így megkérdeztem tőle, folytassam e tovább az előkészületet. Hogy is ne én horgászok ezzel a bottal vagy te? Kérdezte és megragadta a botot. A többit már én elintézem. Leültünk a horgászállásba és elkezdtünk csalizni. A tábor női tagjai a hátunk mögött kissé feljebb a gyerekekkel a tűz körül őrködtek, viháncoltak. Amikor a fater kézbe vette a csalis üveget felszóltam a hölgyeknek. Kicsit arrébb mehettek lányok! Á minek itt már nem akad belénk a horog. Jó. Válaszoltam és vártam a hatást. Apám felhúzott egy gumi kesztyűt és kinyitotta  a belet tartalmazó üveget. Pár másodperc alatt a csodacsali „illata” bejárta a levegőt. Ebben a pillanatban, a lányok visítva, orrukat ruhájukba dugva menekültek, a környékről. Fater komótosan szépen fűzte a belet a hármas horogra.  Akasztgatta a kampóra, mint karácsonykor a fenyőre a díszeket. Elég lesz már!  Mondtam. Amikor egy teniszlabda nagyságot láttam a horgon. Á még egy kicsi kell rá és folytatta a munkáját. Mikor úgy gondolta elég, letette a botot, bezárta az üveget, a kesztyűt félre rakta, és magabiztosan kijelentette: mehet a menet! Segítsek bedobni? -  kérdeztem. Ezzel a bottal én horgászom, már egyszer mondtam, felelte és hozzá látott bedobni. Igen ám de nem vette figyelembe az ólom súlya mellett a bélcsomó is igen tetemes súllyal rendelkezett. Alsó lendítéssel a parttal párhuzamosan, attól öt-hat méterre a bokorsor elé tervezte bedobni a csalit. Igen ám de az eldobás pillanatában a földbe megakadt az ólom és más irányt vett a csali. A landolás helye, a víz helyett a bokorsor lett. A mindenségét! Mondta apám a téves dobás után. Segítsek? Kérdeztem. Nem kell majd én megoldom. Rángatta össze- vissza, de a szerelés olyan biztosan ült a gallyak között, hogy az ötvenes zsinórt nagy nehézségek árán be kellett szakítani. Kötsz újat? Nézett rám félig lesütött szemmel, mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre. Ugye mondtam! Dorgáltam meg, de haragom csak látszólagos volt. Örültem, hogy ott van velem, és együtt pecázunk. Tüstént újra szereltem és következett az előzőhöz hasonló csalizás. De most én dobom be jó? Kérdeztem társam. Persze! Válaszolta egyértelműen. Csak oda kellene, ahova én akartam. Oda a cinke etető elé? Mutatok a gallyakon lógó bélcsomóra. Igen! Válaszolta és arrébb húzódott, hogy jobb legyen a pozícióm. A dobás jól sikerült, pont ahova elképzelte. A botot bele tettem a bottartóba és elhelyezkedtünk. Beszélgettünk erről, arról lassan telt az idő. Még világos volt, lehetett látni éppen nem kellett lámpa, amikor a bot spicce nagy rándulással csapódott a víz felé. Figyelj! Szóltam rá apámra, akinek a keze már a nyél mellett volt. Bokszoló múltjából a gyorsasága még mindig megvolt Aha csak ennyit mondott és mozdulatlan maradt a bot felett. A második erős húzásba belerántott és örömmel jelezte, megvan. Ez nem törpe lesz! Rövid fárasztás után egy négy kiló körüli szép harcsát segítettem kimeríteni . Kösz” kisfiam” mondta És a lányok felé mutatta a zsákmányt. Hatalmas ováció és taps fogadta a horgászt és zsákmányát. Látod fiam? Jó azért minden apró információra oda figyelni. Utalt a csirkebeles csalira. Ja igen, de a szárazon tálalva nemigen fogtál volna vele harcsát. Élcelődtem vele az első rossz dobása miatt. Persze belülről boldogabb voltam, mintha én fogtam volna a halat.

Azt hiszem   míg élek nem felejtem ezt az estét.

Volt még egy pár ilyen közös élmény dús kirándulásunk

Itt őrzöm őket a szívem alatt.

Szabó Sándor
www.szaboszomszed.extra.hu