horgásszunk.hu horgászboltok, gyártók linkjei, halászháló kötés
támogatói linkek


dorogma panzió tiszadorogma



legfrissebbek
Bojlireceptek
Sügérhorgászat
A balaton halai
A nagy harcsa szomorú sorsa
Horgasszunk.hu póló
linkek
Gyártók A-H
Gyártók I-P
Gyártók Q-Z
Társoldalak
Kapcsolat
Hírlevél
Horgasszunk.hu blog google blogger blogspot
állandó rovatok

Letölthető horgászjátékok 2.

Letölthető horgászjátékok
A VMSZ jelenti a Balatonról
Ingyenes dolgok horgászoknak
Szolunáris táblázat 2008.
Vízállásjelentés
Halászháló kötés
idõjárás




 



Van Gülü Monster

A Van tó partján, Tatvan városnak kapujában, az Ararátra vezető út két sávja között – mint nálunk egykoron Osztyapenko kapitány – egy hatalmas szobor fogadja az érkezőket. Csakhogy nem szovjet, még csak nem is egy kurd parlamenterről formázták, hanem egy kék masnis, kerekfejű, idétlenül vigyorgó, fehér porcelán macskáról. – Ha ezt valaki meséli, nem hiszem el – kacagott fel Tibi az ügyvédbojtár, mire kurd sofőrünk Mustafa sértődötten kezdte el magyarázni, ez a macska védi meg a várost Van Gülü Monstertől, avagy Vanitól, a Loch Ness-i szörny unokaöccsétől, amely a sós vizű Van tóban, vagyis a helyi nyelven a Van gülüben rejtőzködik.

van gulu vulkán   van gulu

Megtudtuk azt is, hogy Vani fia a tó melletti Nemrut vulkán kihűlt kráterében zöldellő lagúnában lakik, ő kevésbé veszélyes, de vele is jó vigyázni. – Én leszek a környék megmentője – csillant fel Tibi az ügyvédbojtár szeme – kifogom Vanit, vagy legalább a kölykét, nem holmi gipszmacskákra kell bízni az ilyesmit. Előbányászta otthonról hozott bivalyerős fonott zsinórral felszerelt harcsázó orsóját és az isztambuli sirkeci bazárban vásárolt kínai teleszkópos botot. – És milyen csalival akarod megfogni – kérdezte Udvardy elképedve. Az egyik rejtekzsebéből kivette titkos fegyverét, a szintén Isztambulban beszerzett gumihalat, amely leginkább egy géb, egy mélytengeri lámpáshal és egy pókhal keverékére emlékeztetett. A gumihal és a horgászbot láttán Musztafa furcsán kezdett méregetni minket, gyorsan lefékezett, és kidobott a kocsijából, de előtte legombolt rólunk tíz dollárt az ingyenesnek ígért fuvarért. – Inkább a kis Vanival kezdem, az kevésbé veszélyes – aggódott szokás szerint Tibi az ügyvédbojtár. Egy utazási irodánál próbáltuk megtudni, hogy milyen úton-módon tudnánk megközelíteni a Nemrut vulkán kráterét. Leginkább sehogy, vagy csak nagyon drágán, törték le gyorsan a lelkesedésünket. Ekkor lépett hozzánk megmentőnk Mehmed, a kurd falusi turizmus úttörője, aki a Balaton parti szobadílereket lealázó vehemenciával csapott le ránk. – Kicsiny falumból könnyen megközelíthető a vulkán, fejenként húsz dollárért kaptok ennivalót, szobát és ebben az oda-vissza út is benne foglaltatik – szólt az ajánlata. A helyi színvonalhoz képest kicsit borsos ár ellenére, jobb híján belementünk az üzletbe, és rövidesen Mehmed 30 éves kisbuszán zötyögtünk kifelé a városból. A várható haszon reményében Mehmed elérkezettnek látta az időt, hogy megjavítassa a kisbusz hifi berendezését, ezért vagy 2 órát álltunk egy kültéri műhelynél, ahol egy helyi ezermester Udvardy útmutatása alapján csupasz hangszórót forrasztott fel két kilógó vezetékre. Az út egy sivatagon keresztül vezetett a faluba, a sötétedés ellenére próbáltuk figyelni az irányt, ha netán menekülni kellene. Mehmed lineáris angolságával folyton valami őrült ellenőrző embereket emlegetett vidáman, akik a tyúkól mellett laknak. Teljesen besötétedett, mire megérkeztünk a faluba, ahol a közvilágítás gyanánt egyedül a karácsonyfaizzókkal teleaggatott minaret szolgált. Mehmed leparkolt egy vályogház mellé, ahonnan egy rakás gyerek rohant ki az üdvözlésünkre, majd körbevezetett birodalmán. „Csek pípül” mutatott kacagva a tyúkól és a birkakarám közé bevackolódott két srácra, hamar kiderült, hogy nem ellenőrző emberek, hanem prágai egyetemisták, akik jó érzékkel csak a legolcsóbb ajánlatát fogadták el. Mehmednek akadtak még bizarr vendégei, egy spanyol szabadművész és svéd barátnője, akik a velük utazó hat hónapos csecsemővel és öt éves kislányukkal elég valószínűtlennek hatottak az amúgy sem mindennapi környezetben. A rizzsel töltött paprikából álló vacsorára, amelyet a teraszon költöttünk el, megjelentek Mehmed lányai, akik a muzulmán szokásoktól eltérően szóba elegyedtek velünk. A szigorú vallási tradíciókat valószínűleg Mehmed üzleti érzéktől vezérelt utasításaira szegték meg: kiszámítva, hogy a valóságtól letaglózott, bepalizott vendégek csillapítására jól jöhet ez a közérzetjavító gesztus. A lányok kedvesen fényképeket mutogattak helyi popsztárokról, és előszedtek egy vendégkönyvet is, amelyben csak egy magyar bejegyzést találtam, Janiét Orosházáról, amely röviden figyelmeztetett, hogy meneküljetek, mert Mehmed nagyon nagy gengszter, de ha a menekülés nem sikerül, akkor csak a pontos összeget adjátok oda, mert biztos nem ad visszajárót. Mehmed lányai érdeklődésünkre, hogy hány szarv van Vani fején, összevesztek, a szarvak száma három és hat között mozgott. Mehmed közben elégedetten üldögélt az autójában a sikeres üzleten és az új hangszórón örvendezve, amelyből recsegő kurd zene szólt agyonhallgatott kazettákról. Én egyre dühösebb lettem, Udvardynak nagyon tetszett a helyzet, vagyis inkább a lányok, Tibi az ügyvédbojtár szokás szerint aggódott. Elálmosodván Mehmedtől érdeklődni kezdtünk, hol alszunk, hát itt a teraszon mutatta, csak nem képzeljük, hogy kirakja a spanyol párt a gyerekekkel egyetlen vendégszobájából. A helyzetbe beletörődve elővettük a hálózsákunkat, sorsolással eldöntöttük ki alszik a szűk terasz legvédtelenebb részén, amikor a sötétből egy torzonborz alak bukkant fel, és ágyazni kezdett mellettünk. Ijedt érdeklődésünkre közölte, hogy ő Mehmed legkisebb fia, és mellettünk fog aludni. Újabb sorsolás vette kezdetét, amelyen megint Tibi az ügyvédbojtár vesztett, közben Mehmed legkisebb fia barátkozni szeretett volna, a szakmánk iránt érdeklődött. Computer, mondta Udvardy, ez a programozót jelentette, Mehmed legkisebb fia ennyivel meg is elégedett, ahogy az én viccesen bemondott fischerman foglalkozásommal is, bár ennek megértésében segített egy meglóbált horgászbot, de Tibinél megakadt, mondhatott bármit, lawyer, advokat, semmi sem segített. – Doktor. – mentette meg a helyzetet Udvardy. Mehmed legkisebb fiának felcsillant a szeme: milyen doktor? Tibi hallgatott, mint a sír. – Fejdoktor, vetettem oda idegesen, erre Mechmed legkisebb fia szerencsére lenyugodott. Lefeküdtünk aludni, álmunkat csak néhány vérfagyasztó vonyítás zavarta meg. Hajnalban nekiindultunk a hegynek, a falu szélén széttépett birka tetemeket leptek be a legyek – Az anatóliai koyotok jó munkát végeztek – jegyezte meg Udvardy. – Valószínű Mehmed nem fizető vendégei is így járnak – ijesztgettem Tibit az ügyvédbojtárt. Az út egy ezerkétszáz éves templomrom mellett vezetett el, a közeli vízfolyás mellett gyerekek játszottak egy matuzsálem görög teknőssel.

van gülü

A hőség egyre elviselhetetlenebbé vált, minél feljebb ért a nap, nehezen haladtunk a megdermedt lávafolyásokon. Dél körül értünk a kráter peremére, elénk csillant a gyönyörű tó, vágyakozva néztük, de kötelek nélkül esélyünk sem volt, hogy leereszkedjünk, az ösvényen a kerülő újabb hat órába telt volna. – Hát, Vani kölyke, úgy látszik, megmenekül – kajánkodott Udvardy. – Igen. – válaszolta Tibi dühösen – Mehmed megint átvert bennünket, tudta, hogy egy nap nem járjuk meg a krátert. Lihegve néztük a sivatagban elterülő zsebkendőnyinek látszó falut, túránk kezdőpontját. Bánatosan indultunk vissza, hogy aztán Mehmed teraszán legyeket hessegetve várjunk vendéglátónkra, hogy visszavigyen a diarbakyri országútra. A kurd kölykök a szabadművész kislányát gyepálták, de Mehmed egyik lánya bátran megmentette. Egyszer csak megjelent Mehmed legkisebb fia egy csapat fejfájós öregasszonnyal. Doktor, fejdoktor mutatott lelkesen Tibire az ügyvédbojtárra, aki riadtan szembesült a helyzettel. – Adj nekik Demalgont és C vitamint – ajánlottuk kuncogva Udvardyval – vagy különben nagyon megvernek bennünket. Tibi kényszeredetten osztotta a tanácsokat a kiporciózott orvossághoz, az öregasszonyok hálásan figyeltek rá. Mielőtt még műteni is kellett volna, megérkezett Mehmed, és bevackolódunk a kisbuszba. Mehmed lányai könnyezve integettek Udvardynak, láthatóan egy újabb álmuk hasadt meg a megmentő fehér hercegről. A diarbakyri országúton, közvetlenül Van tó partján tetettük ki magunkat, persze nem kaptuk meg a kialkudott összegből a visszajárót. Mehmed vigyorogva intett búcsút, majd elindult Tatvan felé újabb kuncsaftokért. – Csak azért is megpróbálom Vanit – fordult Tibi az ügyvédbojtár felénk dacosan, és összerakta a botot, felkötötte az ördögi csalit, és merészen belendítette a tó közepe felé. Óvatosan emelgetve elkezdte kivontatni, már majdnem a partközelben járt, amikor egy nagy rándulás után, az orsó sivítani kezdett, mint egy marlin-horgászatról szóló reklámfilmben, elképedve álltunk mellette. – Mi ez, harcsa? –kérdeztem. – Nem ez Vani, a Van Gülü Monster, – felelete izzadva Tibi az ügyvédbojtár – csak az lehet. Amikor végére ért az elszakíthatatlan fonott zsinór, egy nagy csattanással eltört a bot, és a kedvenc harcsázó orsója kirepült a kezéből, búcsúzóul még jól orrba vágta, és eltűnt a vízben, bánatosan nézte, hogy szántja a sós habokat. – Na, menjünk tovább Szíriába – verte hátba vigasztalásul Udvardy – majd meghorgászod az Eufráteszt.

diyarbakir

Leintettük az első távolsági buszt, amely szerencsénkre Diarbakyrt érintve éppen Antakyába ment. Amikor elfoglaltuk a helyünket a busz közepén, egy kislány sikítozva felkiáltott: – Vani, Vani! – mindenki az ablakhoz tódult. A Van Gülü Monster kidobta magát a vízből, fordult egyet és megrázta a fejét, szája szélében a méregdrága isztambuli gumihallal. Mehmed középső lányának volt igaza, három szarv volt a fején, az egyik pontosan a szemei között.

Bodolai László


 

 


idõjárás